No para – helyzetjelentés

Posted in Kategorizálatlan on április 2, 2012 by Bakemono

Természetesen az előző bejegyzést nem kell komolyan venni, csak áprilisi tréfa volt. Nem hagyom abba a mékerezést, most még biztos nem, határozottan szeretném befejezni a Makláry 3-mat. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy valóban nem haladok túl jól a munkálatokkal. Jelenleg -sokadjára- áll a fejlesztés. Néha előveszem és ügyködök rajta pár napig, egy-két hétig, majd megunom és félreteszem. Ráadásul mostanában előreláthatóan nem sok szabadidőm lesz majd, szóval csak csigatempóban tudok vele haladni. Szerettem volna nyárra befejezni, de most már látom, hogy ez teljesen esélytelen, főleg, hogy még mindig nagyon az elején járok (bár jelenleg kb másfél óra játékidőnél tart a kicsike, és igen, ez még csak az eleje).

Amit elárulhatok a prodzsektről, az az, hogy több részből fog állni maga a játék. Lesz ugye egy alap történet, amely az előző két rész cselekményének folytatása (pontosabban az első részé), és lesznek hosszabb-rövidebb extra epizódok (a jelenlegi tervek szerint 7 ilyen extra epizód kap majd helyet). Ezek olyan sztorik, amik a game fő történetébe nem illenek bele, de érdemesnek találtam őket játék formájában kiparodizálni. Osztálykirándulások, szalagavató, ilyesmik…
A munkát ezeknek az extráknak az elkészítésével kezdtem, mert ezekhez már ki van dolgozva a forgatókönyv, a fő cselekmény kidolgozását csak a napokban kezdtem el, eddig csak az ötleteim voltak vázlatosan összeszedve.
Eddig 3 extra epizód készült el és a negyedik epizód első néhány perce. Igyekszem minél precízebben és igényesebben megvalósítani az elképzeléseimet, eddig elégedett vagyok a munkámmal, bár még vannak kisebb bugok -főleg a menürendszerben- amelyek kijavításához még nem kapott el a motiváció…

Szóval csigalom-nyugavér, készülget a Makláry 3, még ha csak kurva lassan is. A megjelenés idejéről továbbra sem fogok nyilatkozni, mert ez a téma számomra is vakhomály. Mondjuk idén még úgyse lesz belőle semmi.

A továbbra kattintva kaptok némi ízelítőt, hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek:
olvasásának folytatása

Minden történetnek eljön a vége…

Posted in Kategorizálatlan on április 1, 2012 by Bakemono

Először is sajnálom, hogy régóta nem hallattam magamról itt az USE blogon, és még jobban sajnálom, hogy most ezzel a bejegyzéssel kell megtörnöm a csendet…

Sokat gondolkoztam, hogyan is fogjak a mondanivalómhoz, de a szavak nehezen jönnek. Úgyhogy csak egyszerűen bejelentem;

Az Ungarische Samurai Entertainment bezárja kapuit, a csapat munkálatai befejeződnek.
Nagyon sajnálom, hogy ide jutottunk, hogy a Makláry harmadik része soha nem fog már elkészülni, pedig sok munkát fektettem bele, és tudom hogy voltak, akik már nagyon várták a trilógia befejező epizódját. Tőlük is elnézést kérek.

Joggal kérdezhetitek, hogy miért is hagyok fel a mékerezéssel, azután hogy annyi energiát fektettem bele. Nem akarok olyan kifogásokba kapaszkodni, mint a magyar RM-es szubkultúra hanyatlása, és a mékeres játékosok számának drasztikus csökkenése. Amikor én kiadtam a játékaimat, már nem volt itthon divat az RPG Maker, és soha nem is az volt a fő motivációm a játékkészítésben, hogy minél többen játszanak az alkotásaimmal és minél ismertebb legyek. Unalomból kezdtem el mékerezni, hobbimmá vált, és egyszerűen az alkotás öröméért dolgozgattam ezeken az idióta kis projekteken.
Mostanra azonban kihunyt az a láng, amely a játékkészítés iránti szenvedélyemet táplálta. Egyszerűen ennyi. Régóta fontolgattam ezt a lépést, és mivel mostanra se szabadidőm, se motivációm nem maradt, nincs értelme tovább áltatnom titeket… vagy önmagamat.
Nagyon élveztem amíg tartott ez az időszak, köszönöm a játékosok támogatását, örülök ha valaki örömét lelte a hülyeségeimben, köszönöm, hogy itt voltatok!
A blogot továbbra is üzemeltetni fogom, és az eddigi játékaim is elérhetőek maradnak majd.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ja, és ki van kötődve a cipőfűzőtök… április bolondjai 😀

WotS implementációs probléma

Posted in Kategorizálatlan on október 7, 2011 by Bakemono

“Nincs implementálva”
Sajnos többen találkoztak már ezzel a hibaüzenettel a Way of the Samurai végigjátszása közben. Többeknek ugyan annál a jelenetnél bukkan elő, míg másoknál a játék teljesen más részén, néha teljesen random jelenik meg.

Pontosan nem tudom mi okozza az impotenc implementációs hibát, az biztos, hogy nem a játék valamelyik eseményének parancssorában esetlegesen előforduló hiba. Valószínűleg maga a Maker, az MP3Patch, vagy valamelyik zeneszám váltotta ki a Winfos nemtetszését.

Az egyetlen megoldás amit a probléma megoldására találtam, a delete gombban rejlik.  Ha felmerül valakinél ez a probléma, a legegyszerűbb, hogy törli a játék Music mappájában található fájlokat.
Ha a hiba csak a Gantz-os jelenetnél merül fel, elég csak a Gantz OST  Opening – Super Shooter és a Gantz Radio – A New Morning Has Come  High Quality nevű fájlokat eltávolítani.

Azonban! az egyik jelenethez az egyik zenefájl elengedhetetlen, a nélkül nem fog bekapcsolni egy kapcsoló, ami a játék menetét továbblendítené. Ezért, ha ki kellett törölnöd a Gantz Radio – A New Morning Has Come  High Quality-t, töltsd le EZT a zenefájlt, és rakd a játék Music mappájába. Ez a szám nem ugyan az a szám, amelynek eredetileg a játék ezen pontján le kellene játszódnia, de ha minden igaz, legalább nem fog hibaüzenettel bombázni, és tudsz normálisan játszani. Ráadásul csak néhány másodperces, így a kapcsoló hamar aktivizálódni fog.

I’ll just leave this here…

Posted in Kategorizálatlan with tags , , , , on július 22, 2011 by Bakemono

Élek még!

Posted in Kategorizálatlan with tags , , on február 21, 2011 by Bakemono

Hahó! Itt vagyok! Van még aki olvassa egyáltalán a blogot? Nem nagyon, mi? Nos ezt nem is csodálom, hiszen elég ritkán írok ide. De ha egyszer nincs semmi változás méker ügyileg, akkor minek írjak, nemde?
Most is inkább csak unalmamban írok. Idén még nem nyúltam a mékerhez, kedvem se volt hozzá, és megmondom őszintén, jobb dolgom is akadt, és még most is ez a helyzet. De azért ötleteltem, és néhány napja elkezdtem egy történeten dolgozni. Igazából több történeten, amik a jelenlegi tervek szerint egy játékon belül, a fő történet mellett, amolyan extra, opcionálisan végigjátszható rövid sztorik lesznek.
A megvalósítás még kérdéses, még az sem biztos, hogy sikerül elfogadható, kellően vicces és tartalmas cselekménnyel előrukkolnom, amiből érdemes egyáltalán játékot készíteni. És ha sikerül is, a valódi munkálatok is sokáig elhúzódnak majd. De először a sztorit kellene kidolgozni, ami szintén nem kevés idő.
Lényeg a lényeg, még mindig aktívkodok (van ilyen szó?), de csak passzívan (na így pláne semmi értelme).
Új bejegyzések tehát még jó ideig nem várhatóak, de attól még nyugodtan lehet kommentelni meg anyázni, úgyis naponta felnézek ide.

Méjdöforsz bívittyú, és kitartás! Písz! \m/-_-)

BÚÉK?

Posted in Kategorizálatlan with tags , , on január 1, 2011 by Bakemono

Avagy “Bazze, Új Évet Kezdtünk?”
Mivel ezen időzített bejegyzés megjelenésekor valószínűleg valamelyik árokban fogok fetrengeni, talán ez a megfelelő kifejezés.
Nem csak az új év köszöntött be, de ez a blog is ma lett egy éves, habár ez nem jelentős dolog, hiszen az USE valamikor 2006-ban alakult…
Mindenkinek kellemes új évet kívánok, ha még nem éltétek ki magatokat, akkor húzzatok bele, mert jövőre világvége! Én addig sem mondok le a mékerezésről, és idén is tervezek újabb játékokkal szolgálni. Hogy milyen játékkal, azt még nem tudom, de majd meglátjuk, ötleteim már vannak, csak a megvalósítás kérdéses.

???????

Posted in Kategorizálatlan with tags , , , , , on december 30, 2010 by Bakemono


Rohadtul imádom az olyan pillanatokat a mékerezésben, amikor egy egyszerű tesztjátékot sem tudsz működésre bírni, hogy egy minigame ötletedet letesztelhesd. Még a nyitóképernyőig sem jutok el, mert a játék rögtön az indítás után a következő hibaüzenettel fogad: “??????????”
Hiába variálok a game beállításain, cserélem le a title screen-t, a system grafikot, vagy csinálok bármit is, hogy végre el tudjam indítani azt a szart, semmi nem válik be. Ráadásul még a hibaüzenet alapján sem tudom behatárolni a hiba mibenlétét, hiszen sajnos egy kurva szót nem beszélek kérdőjelül.
No mindegy, majd lesz valahogy.

Napi rage bejegyzésemet olvashatták, köszönöm a figyelmüket, további szép napot.